#Európai Parlament (EP)


Meszeltek az EU-ban a zöldre festésnek
 

Meszeltek az EU-ban a zöldre festésnek

Nagy többséggel, 593 szavazattal, 21 ellenszavazattal és 14 tartózkodás mellett fogadta el az Európai Parlament azt az irányelvet, amely nagyobb védelmet hivatott biztosítani a fogyasztóknak a megtévesztő üzleti gyakorlatokkal szemben. Az új szabályok értelmében ugyanis az EU-n belül ilyennek minősül, ezért tiltott lesz az úgynevezett zöldre festés, valamint a termékek hasznos élettartamának tervezett szándékos lerövidítése.

EUrologus EUrologus

Nem volt kellemes Von der Leyennek a Magyarországról tartott vita az EP-ben, hamar távozott is
 

Nem volt kellemes Von der Leyennek a Magyarországról tartott vita az EP-ben, hamar távozott is

Az Európai Parlament vitát tartott, ahol a decemberi Európai Tanács eseményeit összegezték, előkészülve a következő, februári találkozóra. A képviselők nem voltak elragadtatva attól, hogy az Európai Bizottság feloldott 10 milliárd eurónyi befagyasztott EU-forrást Magyarország számára, és a hangulaton nem segített, hogy Ursula von der Leyen bizottsági elnök már a vita elején távozott.


Fülke: Besétál-e az EU a kisétáló Orbán csapdájába másodszor is?
 

Fülke: Besétál-e az EU a kisétáló Orbán csapdájába másodszor is?

Mi a tagállami vezetők Orbán-stratégiája a kisétálás után? Mit „kérne" a magyar kormány azért, hogy rábólintson az ukrán támogatásokra? Mit jelent az, hogy Orbán Viktor lehet az Európai Tanács elnöke, és van-e jelentősége az újabb EP-s állásfoglalásnak Magyarországgal szemben? Mi csöpögött le a brüsszeli pénzcsapból és mi az, ami örökre befagyhatott a csőbe? Tisztáztuk az elmúlt hetek EU-s híreit közéleti podcastunkban.

hvg.hu hvg.hu







Hiába erősödik a szélsőjobb Európában, az Orbán által várt áttöréshez ez kevés lesz
 

Hiába erősödik a szélsőjobb Európában, az Orbán által várt áttöréshez ez kevés lesz

Öt hónap múlva már tudni fogjuk, hogy milyen eredményeket hoztak a június 6. és 9. között tartandó európai parlamenti választások, és javában azt fogjuk találgatni, hogy milyen pártszövetségeket kötnek, köthetnek majd az EP-ben. És bár ezen a téren sok lesz a bizonytalanság, azt ki lehet jelenteni június 10-én, hogy volt-e jobboldali áttörés, vagy sem. Az biztos, hogy a szélsőjobb térnyerése egyelőre a központi kampánytéma, megelőzve bármilyen uniós szakpolitikát.


Egy EP-képviselő petíciót indított a magyar kormány szavazati joga ellen
 

Egy EP-képviselő petíciót indított a magyar kormány szavazati joga ellen

Történelminek nevezte az általa indított petíciót Petri Sarvamaa finn néppárti képviselő. A kezdeményezés arra irányul, hogy függesszék fel a magyar kormány szavazati jogát a tagállamok tanácsában. A fideszes Hidvéghi Balázs szerint az alaptalan rágalomhadjárat addig tart, amíg "az uniós intézmények tele vannak az ilyen Sarvamaa-féle alakokkal”.

EUrologus EUrologus




Súlyosabban érinti az energiaszegénység a nőket
 

Súlyosabban érinti az energiaszegénység a nőket

Az Eurostat adatai szerint az EU-ban több mint 20 millióval több nő él a szegénységi küszöb alatt, mint férfi, a megfizethető energiaforrásokhoz való hozzáférés hiánya miatt. Az Európai Bizottság szerint „az energiaszegénység Európa-szerte széles körben elterjedt probléma, mivel 50-125 millió ember nem engedheti meg magának a megfelelő beltéri hőkomfortot”.

EUrologus EUrologus

Fenekestül felforgatná az EU működését az Európai Parlament reformtervének elfogadása
 

Fenekestül felforgatná az EU működését az Európai Parlament reformtervének elfogadása

Konkrét formát öltött egy lehetséges uniós szerződésmódosítás, ez azonban nem jelenti azt, hogy lesz is belőle valami. Mindenesetre már decemberben színt kell vallaniuk a tagállamoknak, mivel a soros spanyol elnökség eléjük terjeszti az Európai Parlament javaslatát. A vétójog minimálisra korlátozása, az EP hatáskörének növelése, több közös politika – néhány pont a javaslatok közül.